Hiány

William Blake


A VADVIRÁG ÉNEKE


Amint jártam az erdőt,
Hol zöldül az ág,
Hallottam, dalt dúdol
Egy vadvirág:

"Sötétben háltam,
Siket éjbe hulltan,
Mormoltam: félek
S gyönyörbe fúltam.

Reggel nekivágtam
Színében a láznak,
Hogy új Öröm érjen,
De csak megaláztak."

Mit is írjak? Csak kavarognak a gondolatok a fejemben és rá kell ébrednem, hogy nekem is vannak határaim. Mosolygós szomorúság van rajtam, már megint azt gondoltam, tényleg lehet. De nem lehet, mert a világ nem kerek, hanem olyan ovális forma. Hjajjj...

A kirinem velem van, és nemsokára levakarhatatlanul is velem lesz, csak az a másik fele pokolian hiányzik. A tanácstalanság is lehet méreg, az idő is, a messzeség is. De ha lehet ellenség, akkor miért ne lehetne barát is? Nem kívánnám vissza a régi időket, csak hogy az idő ne a távolság változását adja. :(

Azért nincs rossz kedvem! Majdnem megnyertük a gólyaavatót, mert a 'nyertesek' sportszerűtlenül játszottak. Viszont a gólyapásztoraink a legjobb arcok voltak! Költöttünk egy csomó verset és a fény gyermekeivé váltunk. Írtunk csapatindulót, megtanultunk egy gusztustalan verset, írtunk cuki ódát egy cuki kis fához, nem voltunk részegek és nagyon jól éreztük magunkat. Jövőre is lennék gólya velük. :D

Már vezetek forgalomban. Egyre kevesebb fenntartásom van a volánnal való kapcsolatomban, sőt kezdem élvezni! Tanár úr pedig a legjobb oktató! Vele tényleg megtanulok vezetni és nem csak bohóckodik, és még vezetés közben is jó vele beszélgetni. Ezt talán azért csinálja így, hogy még jobban megossza a figyelmem, de megy és még rádiót is hallgatunk. Annyira jól kezdem érezni magam órákon és az utakon. Nem gondoltam volna még rutin vizsga után sem. Most mégis így van és jóóóóó~